3

Hamar elment a délután. Este nyolc körül járhatott az idő, mikor anyám hazaért. Lementem hozzá, gondoltam bocsánatot kérek a viselkedésemért a rendőrségen.
-Szia anyu!-köszöntem kicsit félve.
-Szia.-köszönt vissza, de úgy, mintha ott sem járna.
-Én..szeretnék bocsánatot kérni azért, amit a rendőrségen mondtam.
-Semmi gond, már megszoktam.
Ez a mondat eléggé szíven ütött. Úgy éreztem, mintha én lennék a világon a legrosszabb lány, akit csak egy anya kívánhat. Nagyon szeretem anyut és nem akartam megbántani, a baj csak az, hogy ezt egyszerűen nem tudom neki így megmondani. 
-Mit vacsizunk?-kérdeztem, mintha az előző beszélgetés meg sem történt volna.
-Hoztam kínait.-mondta és kipakolt három adagot az asztalra.
-Hogy hogy hármat hoztál?-faggattam.
-Meghívtam egy munkatársamat is vacsorára. Szeretném ha normálisan viselkednél.
-Ezt úgy mondod, mintha lenne arra esély, hogy lejáratlak.
-Én nem azt mondtam Car, csak azt, hogy ne legyél...
-Ne legyek én?-vágtam vissza.
Odalépett elém
-Csak legyél kedves és aranyos, amilyen az igazi Car.
Nem értettem. Egyik pillanatban még egy gonosz vagyok, aztán meg fél, hogy én én leszek, most meg aranyosnak tart. Valójában ő sem tudja kimondani az igazat.

Nem sokkal később megérkezett a vendég akit anyám hívott. Joshnak hívták, többet nem tudtam róla. Eléggé magának valónak tűnt, nagyon nem is szólt hozzám. Őszintén, kicsit megijedtem, hogy a vacsi végén elhívja anyámat másnapra valahová, de nem tette meg. Végig munkáról beszélgettek, ha Josh kitért másra, anyám rögtön témát váltott. Úgy tűnt, mintha szégyellné a családját és az életet, ami nem alaptalan, hiszen apám egy férfiért hagyott el minket, erről pedig egyikünk sem szívesen beszélt.

Miután Josh elment, lefürödtem, pizsamát húztam, átnéztem a leckét majd kerestem valami könyvet, mert a fürdéstől úgy felfrissültem, hogy nem éreztem magam fáradtnak. Egy krimit találtam, takaró alá bújtam, majd olvasni kezdtem. A könyvben egy elmebeteg megöl két férfit és utána nyomoznak. Nem szoktam ilyeneket olvasni, de most jónak tűnt arra, hogy álmosabb legyek. Épp egy izgalmas résznél tartottam, amikor kirázott a hideg és minden sötét lett...

Kinyitottam a szemem. Az erdőben feküdtem, pont ott, ahol előző éjjel. Megint nem értettem, hogy hogy kerültem oda. Nagy nehezen fel tudtam tápászkodni, majd elindultam egyenest. A szememmel fényt kerestem, de sehol semmi, csak a sötétség. Egyedül a hol adott annyi fényt, hogy ne menjek neki a fáknak. Egy bagoly mellettem huhogott majd hirtelen felreppent, én pedig azt hittem, hogy kiugrik az ijedségtől a szívem a helyéről. Épp léptem volna tovább, amikor megint ott állt előttem az a férfi. Nem mertem megszólalni, így hát ő kezdte:
-Csak nem eltévedtél?-közelebb lépett hozzám és mosolygott.
-De..de talán egy kicsit.-feleltem, s közben picit hátráltam.
-És hogy kerültél ide?-kérdezte.-Már másodjára vagy az erdő vendége, mégsem tudod, hol vagy.
-Nem tudom, hogy kerültem ide. Én csak olvastam azt a könyvet és..
-Milyen könyvet?-vágott a szavamba.
-Ahol egy férfi megöl másik kettőt.
-Igen, azt hiszem ismerem.-közben végig lépkedett felém, én pedig végig hátráltam.-Arra gondoltam, hogy ha már így itt vagy, eljöhetnél velem valahová. 
-Hová?-kíváncsiskodtam.
-Az legyen meglepetés.-felelte, majd felkapott és futni kezdett. Annyira gyorsan történt, hogy szinte fel sem tudtam fogni. Nem volt időm sikítani vagy ellenkezni, így inkább összeszorítottam a szemem és vártam, hogy mi történik.
-Megérkeztünk.-suttogta a fülembe, majd óvatosan letett. Kinyitottam a szemem és egy kisebb szakadék szélén álltunk. Óvatosan lenéztem, és láttam, ahogy egy tavacska csillámlik alul a holdfényben. 
-Tetszik?-kérdezte.
-Igen.-feleltem és közben felé fordultam-De hogy értünk ide ilyen gyorsan.
-Én gyorsan futok.-nevetett.
Közeledni kezdtem hozzá, látni akartam az arcát. Mosolyogva állt velem szemben és nem mozdult. Már majdnem odaértem hozzá mikor ismét minden sötét lett.

A szobámban ébredtem. Az ablakon hajnali fény szűrődött be, a kezemben a könyv volt és az éjjel lámpa is égett. Lekapcsoltam, majd visszagondoltam az egészre, ami éjjel történt. Picit haloványan emlékeztem, aztán eszembe jutott, hogy majdnem, de csak majdnem láttam a férfi arcát. Ideges lettem, fogtam a könyvet és a velem szemben lévő szekrényhez csaptam. A zajra berohant anyám.
-Mi volt ez?-kérdezte.
-Csak leesett az a könyv a polcról-mutattam a könyv felé.
-Ja.. Na gyerünk felkelni, ugye nem akarsz elkésni a suliból?
-Nem.-feleltem.
Megint nem éreztem magam kipihenve, nagyon fáradt voltam. Kikászálódtam az ágyból, hideg vízzel arcot mostam, hátha segít felébredni, de nem igazán hatott. Felöltöztem, reggeliztem, majd elindultam gyalog a suliba. Túl fáradt voltam a vezetéshez és kellett egy kis magány és idő, hogy átgondoljak mindent. 
Hogy futott az a férfi olyan gyorsan? Megint hogy kerültem oda? És a legfontosabb: ki Ő?

2

Mikor hazaértem a suliból anyám szokás szerint nem volt otthon. Sokat dolgozik, ő a város seriffje. 
Felmentem a szobámba és elnyúltam az ágyon. Bámultam a plafont, majd megcsörrent a telefonom, én pedig úgy megijedtem tőle, hogy rögtön felpattantam. Ismeretlen szám volt, amit nem igen szeretek felvenni. Kinyomtam de visszahívott, gondoltam biztos fontos, ezért felvettem.
-Halo-szótam bele.
-Szia szőkeség.-válaszolt egy rekedt férfihang.-Csak nem kirándulgatunk mostanában éjjel az erdőben?
-Mi? Ki maga?-kérdezgettem.
Hallottam ahogy elmosolyodik.
-Nem kell tudnod. A lényeg, hogy vigyázz kikkel állsz össze.
Majd letette. Nagyon megijedtem a hívástól. Vajon ki lehetett? Biztos nem az, aki az erdőben volt, neki teljesen más hangja van és akcentusa is. 
Fogtam a telefonomat és bementem anyámhoz a rendőrségre, hátha le tudja nyomozni, hogy ki volt.

-Szia anya!-köszöntem neki, amint beértem.
-Szia Car, mit keresel itt?-kérdezte.
-Segítened kell!
-Mi a baj? Mi történt?
-Hívott valaki ismeretlen számon, csak érdekelne, hogy ki volt az.
-Megfenyegetett? Mit akart? Mit mondott?
-Nem, nem fenyegetett meg. Lényegtelen, hogy mit mondott, csak érdekel, hogy ki volt az.
-Sajnálom, de nem tudok így segíteni.
-Ja, szokás szerint.-vágtam hozzá, majd elrohantam.

Hazafelé sétáltam, amikor a park szélén egy ismerős arcot pillantottam meg. Ő volt az a férfi, aki este az erdőben volt. El akartam indulni felé de hirtelen eltűnt. 'Ja, szokás szerint..' gondoltam magamban.

Mikor hazaértem ismét elnyúltam a szobámban az ágyon. Nagyon fáradt voltam, mintha nem pihentem volna ki magam éjjel. Ezen morfondírozások közepette újabb kérdések vetődtek fel bennem. Ha az csak álom volt, most miért hívott valaki? Ki hívott? Mit jelentsen, amit mondott? És ha nem álom volt, hogy kerültem oda éjnek éjjelén? És ki volt ott az a férfi?

1

Hideg volt. Az egész testemet átjárta a borzongás és a félelem. Halk recsegést hallottam, kinyitottam a szemem és csak árnyakat láttam. Talán fák árnyai lehettek. Megpróbáltam felállni, de amint megmozdultam a fejem sajogni kezdett és visszaestem. A recsegés egyre közelebbről hallatszott, míg nem egy emberalakot láttam meg, ahogy ott áll felettem. Nem mertem megszólalni. Egy darabig állt és figyelt, majd megszólalt:
-Had segítek!-majd a kezét nyújtotta felém. Elhúzódzkodtam, nem mertem megfogni a kezét.
-Na! Ne félj! Nem harapok.-szólt hozzám ismét nevetgélve.
Valamiért, magam sem tudom miért, de odanyújtottam neki a kezem és hagytam, hogy segítsen felállni. Épp hogy felkászálódtam és rá akartam nézni már nem volt ott. Még jobban féltem, mint eddig. Elindultam előre, habár nem tudtam hol vagyok és merre tartok. Botladoztam majd egy ág megkarcolta a karom. Éreztem, ahogy a vér végigfolyik rajtam, egész a tenyeremig. Hirtelen megint ott termett előttem az a valaki.
-Megsérültél.-mondta.
-I..igen meg.-válaszoltam dadogva. Valahonnan tudta, de vajon honnan?
Megragadta a kezem, erősen szorította. A szeme hirtelen fényleni kezdett pirosan. Megpróbáltam kirántani a kezem a keze közül, de annyira erősen fogta, hogy nem ment.
-Engedj el!-szóltam rá.
-Nem.
-Engedj el, kérlek!-kérleltem.
Kicsordult a könnyem, mire kicsit elgyengült a keze.
-Te félsz?-kérdezte.
Nem feleltem, csak próbáltam szabadulni. Elengedett, mire futni akartam, de amint megfordultam megint ott állt velem szemben. Sikítottam egy akkorát, amekkora a torkomon csak kifért.
-Shh!-csitítgatott.-Még a végén meghallanak.
-Kik? Kik hallanak meg?-kíváncsiskodtam.
-Jobb ha nem tudod.-felelte suttogva.
Egy darabig álltunk egymással szembe, nekem a torkomban dobogott a szívem az ő lélegzetét viszont nem hallottam. Aztán minden elsötétült.

Kinyitottam a szemem és az ágyamban feküdtem. Nem értettem, hogy hogy kerültem oda. Kikászálódtam az ágyamból, majd a karomra pillantottam. Rajta volt a karcolás, amit a faág okozott. Lerohantam a konyhába, anyám épp reggelit készített.
-Mi az Car, olyan rémülnek tűnsz.-mondta.
-Hol voltam az éjjel?-kérdeztem.
-Az ágyadban.-felelte nevetve.
-Az nem lehet. Egy erdőben voltam valakivel. Pontosan emlékszem, hogy ott voltam.
-Biztosan csak álmodtál. Gyere, reggelizz meg és menj suliba.

A suliban egész nap az erdőben történtek jártak a fejemben. Tudtam, hogy nem álom volt. Olyan valóságosnak tűnt, még a karcolás is meg van. Lehetetlen, hogy csak álmodtam. Ki kell derítenem, hogy mi volt az éjjel és hogy ki volt az a férfi.