6

Mikor beértem a grillbe, anyám mát ott ült az ablaknál Josh-sal. Odamentem hozzájuk és leültem anyám mellé.
-Szia Car-köszönt Josh.
-Caroline.-javítottam ki.
-Elnézést, Caroline.-mondta gúnyosan.
-Caroline!-szólt rám anyám.
Mi az, ma mindenki az én nevemet mondogatja?
Kihozták a kaját, enni kezdtünk, bár nagyon nem volt étvágyam.
-Mi volt az a fontos dolog, amiért elszöktél a suliból?-kérdezte anyám.
-Tök mindegy.-válaszoltam félvállról.
-Nem, nem az Car!
-Anyádnak igaza van.-szólt bele Josh.
Mérgesen ránéztem, próbáltam a szemeimmel sugározni felé, hogy ne szóljon már bele a dolgomba.
-Caroline! Ha nem mondod meg hol voltál, szobafogságban leszel.
-Szobafogságban?-nevettem fel-A suliból is kiszöktem, mit érne a szobafogságod?!
-Viselkedj!-szólt rám anyám.
-Oké. Van még egy kis dolgom. Ha megbocsájtotok...-mondtam, majd felálltam és kiviharoztam a Grillből.
 
Visszasiettem a romos házhoz. Bemásztam az ablakon, majd mikor körbenéztem megpillantottam Klaust.
-Klaus!-sikítottam fel örömömben.
-Caroline!-szólt vissza nem túl boldogan-Mit keresel te itt?-kérdezte majd közben elindult felém. Idegesnek tűnt.
-Én csak látni akartalak élőben is.
Mikor odaért hozzám megfogta a karomat jó erősen.
-Nem szabadna itt lenned! El kell menned!-mondta mérgesen.
-Miért?-kérdeztem.
-Mert nem biztonságos. El kell menned most!
Kinyitotta az ajtót és szabályosan kilökdösött.
-Klaus várj!-szóltam neki és kitámasztottam az ajtót, nehogy rám csapja még a mondandóm előtt.
-Mi az?
-Miért nem lehetek itt?
Némi hallgatás és gondolkodás után felelt:
-Este elmegyek hozzád és elmesélem, oké?
-Oké.-egyeztem bele, bár nem akartam várni.
Becsukta az ajtót én meg szép lassan hazasétáltam.

Otthon lepakoltam, leültem a nappaliban a kanapéra, bekapcsoltam a tévét és úgy csináltam, mint akit érdekel. Fél óra múlva rontott be anyám.
-Caroline!-berohant a nappaliba-Mégis mi volt az a jelenet a Grillben?
-Milyen jelenet?-kérdeztem vissza, mint aki nem tudja, miről beszél.
-Hogy viselkedhetsz így Josh előtt?
-Miért? Josh lesz az új apukám?-vágtam hozzá a kérdést miközben felálltam a kanapéról.
-Nem, még nem tudom, de lehet, szóval örülnék, ha normálisan viselkednél.
-Szóval megint itt tartunk..-kezdtem bele a kiabálásba-Megint én vagyok a rossz, megint én teszek tönkre mindent, igaz? Ha ennyire szégyelled, hogy a lányod vagyok, miért nem küldesz apu után?
Erre a mondatomra anyám lekevert egy pofont, és igazából jogosan.
Elhallgattam és felrohantam a szobámba. Anyám még csak utánam sem kiabált.
Az ágyamra vetettem magam és sírni kezdtem. Nem nagyon de egy picit pityeregtem.
-Car, visszamentem dolgozni!-kiabált lentről anyám.
Örültem, hogy végre elmegy.
Az egész délutánt az ágyban töltöttem. Csak feküdtem és Klauson járt a fejem.

Este hét körül járt az idő, anyám még nem volt otthon, késő éjjelig bent kellett dolgoznia, mikor csöngettek. Lerohantam és ajtót nyitottam. Klaus állt velem szemben mosolyogva.
-Klaus!-kiáltottam fel boldogan.
-Szia Caroline!-köszönt-Bejöhetek?
-Persze, gyere csak.
Fura volt mikor belépett, mintha a lábával méregette volna a küszöböt, hogy be tud-e jönni.
-Kérsz valamit inni?-kérdeztem zavartan. Nagyon izgultam, és ilyenkor furán tudok viselkedni.
-Nem, köszönöm.
A nappaliba sétált és leült. Utána mentem és leültem a fotelba vele szembe.
-Nos,-kezdtem bele bátortalanul-miért is nem lehettem ott délelőtt?
Egy hümmögés és rövidke hallgatás után válaszolt csak.
-Ugye tudod, hogy vámpír vagyok?
-Igen, már említetted.-zavaromban alig bírtam dadogás nélkül beszélni. "Vámpír?!" vetettem fel magamban a kérdést. "Hogy lehet vámpír?!"
-Nos mi, vámpírok, nem barátkozhatunk az emberekkel.
-Miért nem?-kérdeztem. Kissé fura volt, hogy egy ilyen kijelentés után és csak ennyit kérdezek.
-Mert megöljük őket.
-Megölitek?-leesett az állam.
-Meg.
-És engem is meg fogsz ölni?-kérdeztem, de nem voltam ijedt.
Előrehajolt a kanapén és a szemebe nézett.
-Téged soha.-válaszolta.
-Akkor jó.-mondtam mosolyogva.Ránézett az órájára majd elkomolyodott az arca.
-Most mennem kell Caroline, van egy kis dolgom. Éjjel találkozunk, ahogy azt szoktuk.
-Biztos, hogy nem tudsz maradni?-kérdeztem, közben elindultunk az ajtó felé.
-Biztos.-felelte.
Az ajtóhoz érve megpuszilta a homlokom, majd kinyitotta az ajtót és amint kilépett eltűnt.
Becsuktam az ajtót, megfordultam és örömömben nagyon visítottam. Majd felmentem a fürdőbe, lefürödtem, pizsamába bújtam és lefeküdtem. Alig vártam, hogy elaludjak.

Kinyitottam a szemem és az ágyamban feküdtem. Reggel hat óra volt.
Mi?! ugrottam fel visítva. Miért nem álmodtam? Ez nem lehet!
Lerohantam a konyhába, anyám és Josh lent reggeliztek.
-Jó reggelt Caroline!-köszöntek kórusba.
-Jah..-nyögtem oda.
-Valami baj van?-kérdezte anyám.
-Nem.-mondtam majd idegesen a fürdőbe rohantam. 
Semmit sem értettem. Eddig minden éjjel vele álmodtam, ma miért nem? Mi történt?
Meg fogom ma is keresni Klaust, hátha ő tudja.